Gondos kezelést igényel az ekcéma, ennek részleteibe avat be minket dr. Kőhegyi Judit, a Zrínyi utcai Gyógyszertár szakgyógyszerésze, gyógyszertárvezetője.

Momo Média: Mit nevezünk ekcémának?

Dr. Kőhegyi Judit: Az ekcéma egy vissza-visszatérő bőrgyulladásos megbetegedés. Először kipirosodik a bőrfelület, utána viszket, apró hólyagok is megjelenhetnek rajta, amelyeket, ha kivakarnak, pörkök, sebek keletkeznek, valamint akár hámlás is jelentkezhet a bőrön. Tipikusan téli betegség, a tünetek télen jelentkeznek, hiszen ilyenkor sokkal szárazabb a bőr.

Momo Média: Mi a kialakulásának az oka?

Dr. Kőhegyi Judit: Endogén és exogén okai is lehetnek. Az exogén, azaz a külső tényezők lehetnek pollenek, állati szőrök, vegyszerek, fémek is. Az endogén, belső ok pedig inkább egy hajlam, ide tartozik például az atópiás dermatitis is, sokszor azonban nem tudjuk megmagyarázni a kialakulásának az okát. A felnőtteknél legtöbbször a hajlatokat érinti, könyök, térd, kézfejeket, míg csecsemőknél általában először az orcákon jelenik meg.

Momo Média: Milyen kezeléseket lehet igénybe venni?

Dr. Kőhegyi Judit: Az ekcémánál jellemző, hogy van egy fellángolási szakasz, amikor a fent említett tünetek előjönnek, ekkor mindenképpen bőrgyógyászhoz irányítjuk a betegeket, hiszen ebben az esetben erősebb hatóanyagú, szteroidos készítményeket írnak fel. Vannak emellett az átmeneti időszakok, amikor tünetmentesek a betegek, ebben tudunk mi segíteni, hiszen vannak olyan termékcsaládok, dermokozmetikumok, amelyek ezt az átmeneti időszakot hosszabbítani tudják, védeni tudják a bőrt. Fontos kiemelni, hogy ezek a készítmények színezékmentesek, parabénmentesek és illatmentesek, hiszen az illatanyag is irritálhatja a bőrüket az ekcémában szenvedő betegeknek. Gyógyszertárban elérhető már egy olyan stift, amelyet akár a gyerekek is könnyen alkalmazhatnak, az iskolába is magukkal tudnak vinni. Ha előjön nekik az ekcéma, csak bekenik vele, és a tüneteket rögtön csökkenteni tudják.

Momo Média: Milyen egyéb praktikákkal enyhíthetőek a tünetek?

Dr. Kőhegyi Judit: Amit még ajánlok: rövid ideig tusoljanak langyos vízzel, nem szabad áztatni magukat, tehát a kádas fürdést kerüljék. Valamint a törölközővel ne dörzsöljék magukat, hanem inkább csak itassák fel a vizet a bőrükről, és utána testápolót használjanak. A körmeiket vágják kicsikre, hiszen vakaróznak, akár éjszaka is, a gyerekeknek akár cérnakesztyűt is húzhatunk a kezükre, nehogy kivakarják magukat alvás közben. Igyekezzenek pamutruhát használni, olyat, ami nem tapad rá a bőrükre.

Momo Média: Lehet ennek valamilyen szövődménye?

Dr. Kőhegyi Judit: Hogyha hosszabb gyulladás alakul ki, akkor megvastagodhat a bőr, bőrelváltozások, fehér vagy barna pigmentfoltok is maradhatnak a helyén.